Zsirai Miklós a finnugristák által máig nagy becsben tartott könyvében a Jugria = Hungaria. című fejezetben a „haladó” külföldiek ismertetése után így festi le a hazai helyzetet:
A magyar-héber rokonság fantasztái és a káprázatossá színezett mult dicsőségében fürösztött kedélyek ösztönszerűen visszahökkentek a nyomorúságos északi atyafiság dermesztő gondolatától.
/Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk. [reprint] Budapest, 1994. 479. oldal/
Majd - Szamosközy Istvánt követően - Otrokocsi Fóris Ferencről ír:
OTROKOCSI FÓRIS FERENCet, a héber-magyar rokonság nagytudományú lelkes harcosát is kínosan érintette az egyre jobban terjedő „tudományos eretnekség”. Nem tágított azonban, s abból a helyes meggyőződésből indulva ki, hogy a nyelvrokonság kérdésében egyedül a nyelvi tényeknek, az egyezéseknek van döntő súlyuk, a következő talpraesett óhajjal szorította - legalább egyelőre - sarokba az ugor rokonítás szószólóit: „Eddig nincs bebizonyítva, hogy az ázsiai Juhra lakói velünk egy nyelvet beszélnének. Ha Moszkva fejedelme a törökök-tatárok ellen a magyar királynak segédcsapatokat küldene, és e csapatokban Juhra-beliek is akadnának, akkor a nyelvrokonság kérdésére világosságot deríthetnénk” (Origines Hung. I, 270).
/479-480. oldal/
Ha Zsirai csak annyit mond Otrokocsi Fóris Origines Hungaricae című, külföldön írt és megjelent művében (Franeker, 1693) leírt héber-magyar hasonlításairól. hogy azok tudományosan megalapozatlanok, tárgyilagos kutató egyet is értene vele.
Ám amint látjuk, nyelvészünk nem elégedett meg egy rövid megállapítással.
Helyette tudós létére mesél; a színes elemekkel tarkított mesélés követelményeinek bizonyára megfelelnek az olyan kitételek, mint „lelkes harcos”, „kínosan érintette”, „tudományos eretnekség”, „nem tágított”; de van-e közük a tényekhez?
Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című művében Otrokocsi Fóris 22 munkáját sorolja fel, amelyek közül egyetlenegy foglalkozik ezzel a témával (az sem csak ezzel, és egyáltalán nem harcos stílusban).
/http://mek.niif.hu/03600/03630/html/index.htm/
Egy „lelkes harcos” mindössze ennyit harcolna lelkesedése tárgyáért? Komolytalan, értelmetlen állítás.
Az az állítás, hogy „kínosan érintette” szintén értelmetlen, hiszen Otrokocsi Fóris szó szerint idézi az általa „Rerum Moscoviticarum Scriptores”-nek nevezett Juhra-témában publikáló szerzők összes vonatkozó könyvrészletét, ahelyett hogy mint kínos témát kerülné, ellhallgatná.
Egyetlen olyan megjegyzést sem tesz, amely arra utalna, hogy szerinte „tudományos eretnekségről” volna szó; egyszerűen sorra veszi és gondosan idézi a témával foglalkozók szöveghelyeit.
Az is értelmetlen állítás, hogy mások elterjedt felfogása ellenében „nem tágított” volna a maga nyelvhasonlítási felfogásától, hiszen nem is tartja azokat ellentétesnek a maga nézeteivel, következésképpen nincs mivel szemben makacskodnia.
Azt kell mondanunk tehát, hogy Zsirai állításainak semmi közük a tényekhez, a valósághoz; drámai összeütközést, harcot vizionál oda, ahol szó sincs ilyesmiről.
(Hogy ez a szakember hajlamos a túlzásokra, nagyotmondásra, a stílusát ismerőknek voltaképpen nem lehet újdonság.)
A leginkább azonban akkor döbbenünk meg, amikor az idézetben szereplő magyar mondatokat összevetjük Otrokocsi Fóris eredeti latin nyelvű mondataival:
Zsirai „fordítása”:
„Eddig nincs bebizonyítva, hogy az ázsiai Juhra lakói velünk egy nyelvet beszélnének. Ha Moszkva fejedelme a törökök-tatárok ellen a magyar királynak segédcsapatokat küldene, és e csapatokban Juhra-beliek is akadnának, akkor a nyelvrokonság kérdésére világosságot deríthetnénk”
A latin eredeti:
An vero Iuhri hodie in Asiatica Iuhra, eodem utantur sermone, quo nos, praeter illa, quae ex aliis hic consignavi, nihil de hac re compertum habeo. Si Sereniss. Dux Moscoviae mitteret aliquando subsidium Augustiss. Rom. Imperatori, ac nostro Regi Hungariae Serenissimo, contra Turcas, vel Tartaros, & in medio ejus futuri essent aliqui e Regione Iuhra, & ex semine antiquissimorum Hungarorum, tunc hac de re apud Hungaros veros, judicium certius fieri posset.
/Origines Hungaricae. Franeker, 1693. 269-270. oldal/
Az első pillantásra látszik, hogy a „fordítás” csonka, sokkal rövidebb az eredetinél; például az eredetiben a „Juhra-beliek” mellett az is ott van, hogy a legrégibb magyarok sarjadékai (ex semine antiquissimorum Hungarorum).
Nemcsak a csonkítás látható, a szöveghűség is csorbát szenved: Otrokocsi Fóris valójában nem arról beszél, hogy „eddig nincs bebizonyítva”, hanem személyes ismereteiről közli: azon túlmenően, amit ismertetett a Juhra-témában publikáló szerzőktől, egyáltalán nincs biztos értesülése (nihil compertum habeo) a Juhra-beliek nyelvéről.
Egyértelműen szándékosság áll a háttérben, hiszen a nyelvtudás hiányáról nem lehet szó, mivel Zsirainak jól kellett tudnia latinul; ő maga írja:
[...] latin filologiából […] summa cum laude eredménnyel letettem a bölcsészetdoktori szigorlatot.
/Dr. Zsirai Miklós egyetemi ny. r. tanár életrajzi adatai (1945. VI. 23.). (in: Domokos Áron: Századunk magyar nyelvésze: Zsirai Miklós. Budapest, 1992. 30. oldal)/
Otrokocsi Fóris fent idézett szöveghelye ráadásul így folytatódik:
Si impermixte, saltem quoad essentiam & fundamenta linguae, antiquum Hunnorum idioma retinuerunt, tum illi, tum alii, si qui sunt in Asia Hunni; non dubium est, quin eandem nobiscum linguam, in essentialibus habeant.
/270. oldal/
Vagyis: nemhogy ki akarna térni a nyelvrokonság elismerése elől, hanem expressis verbis kimondja, hogy amennyiben alapjaiban változatlanul megmaradt a Juhra-beliek régi nyelve, akkor kétségtelenül ugyanaz a nyelvük mint a miénk.
És még mindig nincs vége: az Origines további szövegéből még pontosabb képet kapunk Otrokocsi Fóris Ferencről és nézeteiről; miután báró Herbersteintől a magyar föld gazdagságát illusztráló részt idéz (271-272. oldal), így folytatja:
huic loco congruum esse duco, apponere illam descriptionem, qua Matthias a Michovia, & ex eo Gwagninus, summam nostrorum in Juhra popularium, & ex eis vicinorum, miseriam utramque describit.
/273. oldal/
Azaz Otrokocsi Fóris a Juhra-beliekről mint honfitársainkról szól.
Majd ezt fűzi hozzá:
Haec dum in authore legerem, & inde exscriberem, non potui me continere, quin oculi in lachrymas solverentur.
/274. oldal/
Vagyis nemcsak nem tagadja a rokonságot, hanem annyira azonosul velük, hogy megkönnyezi a honfitársak nyomorúságát.
Mindebből jól látható, hogy a finnugrista Zsirai Miklós hamisít, elhallgat, manipulál.
Eljárása igazi tudóshoz méltatlan; szomorú, de ki kell mondani: amit művel, az szimpla aljasság.
Joggal merülhet fel a kérdés: miért van az, hogy szakembereink minderről mindmáig hallgatnak?
