Szögezzük le mindjárt az elején: úgy vélem, a 'nyestek' általában távolról sem Klima László-i szinten mozognak. (K. L. és társai esetében egy dilettantométer mutatója alighanem végleg kiakadna, a mérőműszer megadná magát.)
Mégis: a nyest.hu blogismertető írásának felületességét - úgy gondolom - nem szabad szó nélkül hagyni (korábban csak utaltam rá).
Nem azért, mert a felületesség tévedéseket szül.
Ez nem lenne baj, hiszen azokat korrigálni lehet.
Inkább az a gond, hogy ez a fajta, a tudomány embereihez nem illő (és hitelességüket megkérdőjelező) felületesség az, amely a párbeszédet lehetetlenné teszi (nem pedig az epés hang, amely - tapasztalhatjuk - sajnos velejárója a témának).
Az említett íráshoz hozzászóló 'zegernyei' szavai hasonló jegyeket mutatnak, ami talán szintén azt mutatja, valamennyi figyelmet érdemes szentelni a dolognak.
Lássunk egy jellemző példát a nyest.hu írásából!
Pl. a Szenci Molnár Alberttel kapcsolatos bejegyzésemben ez szerepelt:
„Nézzük az eredetit:
An vero in Scythicis Asiae finibus supersint gentes aliquae, nostra Lingua Hunniaca utentes, juxta cum ignarissimis scio.
/Nova grammatica Ungarica. Hanoviae, 1610. 22. oldal/
Vagyis: épp annyira tudja, mint a legtudatlanabbak, tehát sehogy.
(A „juxta cum” jelentése az „aeque ac”-hoz hasonlóan „éppen úgy, épp annyira” .
A „juxta cum ignarissimis scire” jelentése „épp annyira tudni, mint a legtudatlanabbak”, „egyáltalán nem tudni”.)
Szenci Molnár itt egész egyszerűen bevallja, ő bizony nem tudja, hogy beszélik-e még a nyelvünket Ázsiában.”
A kritika-kritizáló 'nyest' ezt írja erre:
A mi véleményünk erről a mondatról más. Az „épp annyira tudni, mint a legtudatlanabbak” azt jelenti, hogy a legtudatlanabbak is tudják. Éspedig ezt: „Ázsia szkíta vidékein ma is élnek bizonyos népek, amelyek a mi hun nyelvünket használják”.
Kicsit meglepő, hogy vélekedés kérdésének tekinti(k) a tudós szerző(k), hogy a mondat mit jelent; óvatosan meg is kérdezném: nem inkább a tények világába tartozik az ilyesmi?
Ami a tényleges jelentést illeti: szerintem az lett volna a legegyszerűbb, ha a 'nyestek' a Latin Tanszéken érdeklődnek valakitől.
Nem tették, inkább vélekedtek.
Nem gondoltak egy másik megoldásra sem: a mondat szövegkörnyezetét szemügyre venni.
Ha fellapozták volna Szenci Molnár művét, ugyanennek a bekezdésnek az elején láthatták volna a következőt:
si quis ex me quaerat, ad quam originalem haec referenda lingua sit, vel cum quibus habeat cognationem, me nescire fatebor.
Vagyis a szerző már itt azt mondja, hogy a magyar nyelv eredetéről, rokonságáról nincsenek ismeretei.
Kérdés: mennyire lenne logikus az, hogy a bekezdés elején bevallja, nem tud a rokonságról, majd néhány mondattal lejjebb közölné: még a legtudatlanabbak is tudják, hogy ázsiai vidékeken a mi nyelvünket használják?
Szerintem semennyire.
Ha ugyanis tudomása lett volna a dologról, akkor eleve azt írta volna, hogy ázsiai vidékeken a mi nyelvünket használják, következésképpen arrafelé keresendő a rokonság.
Nem azt írta.
Ám, ha ez nem elég meggyőző, nézzük meg, más szerzők hogyan használják a „juxta cum ignarissimis scire” kifejezést.
Egyértelműnek tűnik.
Vagy:
Nem látszik kérdésesnek.
Forrás: http://www.uni-mannheim.de/mateo/cera/zeltner1/jpg/ds0008.html
Netán:
Hasonlóképpen.
Esetleg:
Itt angol fordítás is található; a fordítás is ugyanazt mondja ('quite ignorant').
A fentiek alapján senkiben nem maradhat kétség: az általam leírtak megfelelnek a valóságnak.
(A magam részéről mindenesetre próbálok derűlátó lenni; remélem, hogy - ebben és a többi esetben is - be fogják látni: nem szabad felületesen ítélni.)
Lássuk 'zegernyei' szavait:
Zsiraival vitatkozik, hogy az téves állításokat közöl Otrokocsi Fóris Ferencről, s közben (nyilván véletlenül, no de akkor is...) nem veszi észre, hogy Otrokocsi Fóris hunoknak nevezi a jugorokat...
Ha valaki figyelmesen elolvassa a vonatkozó ('Van-e lejjebb?' című) bejegyzést, különösebb fejtörés nélkül megértheti, miről is szól:
1. Szó sincs vitáról, egyszerűen a tények bemutatásával (amelyekről bárki meggyőződhet) érzékeltetem, hogy Zsirai - egyébként szokásának megfelelően - hülyeségeket ír.
2. Ami lényegesebb: azt is prezentáltam, hogy Zsirai milyen aljas módon sároz be manipulációjával, hamisításával egy jólelkű, együttérzést mutató embert - és itt nem a finnugristák (ál)tudományáról van szó, hanem arról, hogy elvárhatónak tartanám mindenkitől az alapvető emberi tisztességet, korrektséget.
3. Végül: bizony számonkérhetőnek tartom a finnugristákat (ha olyan nagyra tartják még ma is Zsirait), hogy miért nem teszik szóvá kifogásolható, méltatlan viselkedését.
'zegernyeinek' ez - a fentiek megértése - nem sikerült (vigasztalásul és utalásként arra, hogy hajlandó vagyok lovas javaslatát megfontolni, hadd kedveskedjek neki egy olyan szöveggel, amellyel biztosan nem lesz gondja: https://www.youtube.com/watch?v=nURwRjh_TUw).
Ellenben leleplez, hogy „nem veszem észre”: Otrokocsi „hunoknak nevezi a jugorokat”.
Gratulálnék is neki a szemfülességéhez, de nem tehetem, hiszen valójában nincs mit „észrevenni”; aki valamennyire is ismeri Otrokocsi Fóris művét (ez alól magam sem vagyok kivétel), nagyon jól tudja, hogy a szerző éppen azért tartja rokonainknak a jugorokat, mert a magyarokhoz hasonlóan őket is a hunoktól származtatja.
Megjegyzés:
Szóvá tették, hogy szerintük „nem találok fogást a finnugor nyelvészeten” ill. nem „cáfolom” a finnugor nyelvrokonságot.
Vajon úgy vélik, ez lett volna a cél?
Ez esetben tévedésről van szó, eszem ágában sem volt ilyesmire törekedni; mindjárt az elején világossá tettem, mi a szándékom: néhány példával érzékeltetni, hogy a finnugristáknak az alapján, amit produkálnak, a legkevésbé sincs joguk másokat ekézni; hiszen - mint látható - legalább olyan silány a színvonaluk, mint a sokat gyalázott 'dilettánsoké'.
Ami a finnugor nyelvészetet illeti: szerintem felesleges cáfolni egy olyan „tudományt”, amelyről látható, hogy közel másfél évszázada vergődik abban a zsákutcában, amelybe saját hibájából került - riasztó példát szolgáltatva arra, hogyan lehet valós elemekből /esetükben: nyelvi egyezésekből/ irreális rendszert, semmire sem jó légvárat építeni.
A jelenleg elfogadott nyelvrokonsággal pedig semmi gond nincs: szimpátiával és érdeklődéssel tekinthetünk azokra a közösségekre, amelyeknek a nyelve a miénkkel összefüggésbe hozható; nem ők tehetnek arról, hogy csak egyoldalú, kirekesztő szemléletű emberek foglalkozhatnak nyelveinkkel.
