Szíj Enikő (ny. egyetemi docens, ELTE Finnugor Tanszék):
Joseph HAGER (1757-1819) kora nyelvtudományában rendkívül tájékozott sinológus volt.
/in: Gyarmathi Sámuel: Affinitas. Budapest, 1999. 390. oldal, 11-es jegyzet/
Dr. Honti László (egyetemi tanár, KRE Magyar Nyelvtudományi Tanszék, az MTA rendes tagja) az északi származás ellen ágálókkal kapcsolatban:
Gondolkodó emberfők már a kezdet kezdetén látták, milyen komikus erőlködésekről van szó. Egy 18-19. századi tudós, Joseph Hager […]
/Honti László: Anyanyelvünk rokonságáról. (in: A nyelvrokonságról. Budapest, 2010. [Főszerk. Honti László], 162. oldal)/
„Rendkívül tájékozott”, „gondolkodó emberfő”, „tudós”: vajon meggondolják finnugristáink, mit vetnek papírra?
Tartok tőle, hogy nem.
Hager azzal szolgált rá szakembereink figyelmére, hogy írt egy értekezést a XVIII. század végén (1793-ban és 1794-ben is kiadták Bécsben) magyarság témában: Neue Beweise der Verwandtschaft der Hungarn mit den Lappländern.
Természetesen nem vállalkozhatunk mindazon felületességek, tévedések, csúsztatások bemutatására, amelyekkel Hager telezsúfolta könyvét; csak néhány példát sorolunk fel, érzékeltetve, hogy sajnos nevekből, (pontatlan) adatokból összedobált értéktelen halmazt is el lehet adni tudományként.
(Mint ahogy azt sem részletezzük, hogy saját „szakterületén”, a sinológiában miket művelt és miért vették sarlatán számba... Vö.: Georg Lehner: Der Druck chinesischer Zeichen in Europa. Entwicklungen im 19. Jahrhundert. Wiesbaden, 2004. 66. oldal)
* Már a könyv kezdete előrevetíti, mire számíthatunk a továbbiakban: Hagernek nem elég a nyelvi vizsgálódásokat végző jezsuita tudósok egyikénél (Sajnovics Jánosnál) kiemelni, hogy született magyar, ugyanezt állítja a felvidéki szász P. Hellről is (3. oldal).
Nem mond igazat; maga P. Hell is leírja /Pannonhalma 119 B 5 (29)/, hogy ő „Parentibus Germanis” (német szülőktől) született.
* Arra is képtelen, hogy helyesen lemásolja az idézett szerzők nevét könyvük címlapjáról:
Sainovits (Sajnovics helyett, 3. oldal); Bell (Bél [ill. az Adparatus címlapján Bel] helyett, 11. oldal); Trembley (Tremblay helyett, 12. oldal); Meninsky (Meninski helyett, 31. oldal); Pariz Papaj (Páriz Pápai helyett, 35. oldal); Dobritzhofer (Dobrizhoffer helyett, 42. oldal); Gili (Gilij helyett, 88. oldal).
* Hiányosan ismeri a vonatkozó irodalmat:
A 22. oldalon Pray György Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum c. 1761-es művének idézi egy részletét, de nem tud róla, hogy a történetíró ezt a művét (benne a Hager által idézett helyet is) 1775-ben kiadott Dissertationes historico-criticae in Annales veteres c. könyvében éppen Sajnovicsék hatására továbbgondolta és módosította.
/Sajnovics művének újabb, módosított nagyszombati változatát sem ismeri, a koppenhágaira hivatkozik (4. oldal)./
* Szavaink eredetéről teljesen megalapozatlanul ex cathedra nyilatkozik:
Nála a „méz” szó szláv (28-29. oldal), a „tanító” szír (76. oldal), az „arany” latin (108. oldal).
* Szerinte a hunok szláv nyelven beszéltek (29. oldal).
* Úgy véli, hogy a cigányság nem Indiából, hanem Afrikából jött (47-48. oldal).
* A magát illetékesnek vélőnek magyar témájú értekezésben a magyar szavakat illene helyesen írni; ezzel szemben:
„Tsiszme” („csizma” helyett, 71. oldal), „Fil” („fül” helyett, 102. oldal), „Or” („orr” helyett, 103. oldal), „Arány” („arany” helyett, 108. oldal), „udwor” („udvar” helyett, 123. oldal).
* Gondok vannak megbízhatóságával a források tekintetében:
A 77. oldalon Kalmár Györgyre hivatkozva (Prodromus. Posonii, 1770. 42. oldal) Hager ezt írja: „selbst das muhameddanische Allah (Gott) hat sich in die ungrische Sprache eingeschlichen”; Kalmárnál azonban szó sincs mohamedán Allahról, ő a magyar „hála” szót próbálja a héberből ill. káldból levezetni.
* Földrajzi ismereteinek színvonalát tükrözi, hogy szerinte a vogulok a Jeges-tengernél élnek (86. oldal).
* Nehéz eldönteni, hogy szélhámoskodik az olvasó elkápráztatására vagy tudatlan:
A 117-118. oldalon az ókori szerzőt, Dio Cassiust idézi német fordításban, lábjegyzetben pedig latinul. A lábjegyzetnek akkor volna értelme, ha a pontosság kedvéért az eredeti nyelven is fontos lenne bemutatni a szöveghelyet; csakhogy az idézett szerző görögül írt, a latin szövegnek - szintén fordítás lévén - semmiféle jelentősége nincs, legfeljebb tudományosság látszatát lehet így kelteni.
* Elköveti azt a hibát, amit nyelvészek dilettánsoknak tulajdonítanak: keveri a nép- és nyelvrokonságot; „vérrokonságról” (5. oldal), a magyarságról mint „finn törzsről” (121. oldal) beszél. A finn nyelveket beszélők szerinte „egy népet alkottak” (112. oldal).
…
A fentiek alapján azt tanácsolhatjuk szakembereinknek, hogy előbb olvassanak, s csak azután írjanak.
