Dr. Honti László (egyetemi tanár, KRE Magyar Nyelvtudományi Tanszék, az MTA rendes tagja):
több „őstörténész” is hivatkozott arra, hogy a „Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára” nem tünteti fel a törökségi eredetű szavakat vagy elhallgatja egyes szavaink törökségi kapcsolatait. „Ezt az állítást sem bonyolult cáfolni, csak ki kell nyitni a könyvet, és megnézni, valóban hiányoznak-e, és ha nem, mit ír róluk a szótár. Persze ott vannak egytől egyig” – mondta Honti László.
/http://mta.hu/oldmta/?pid=634&no_cache=1&backPid=390&tt_news=128077&cHash=0c3aaf66b4/
„Persze ott vannak egytől egyig”
Egy ekkora tekintély állítását ki merné kétségbe vonni?
(Különben is kénytelen megbízni benne az ember, hiszen nem járhatunk utána az összes szócikk helyességének).
Ám hogy pontosan hogyan is értendő szakemberünk hangzatos, magabiztos állítása, az alábbi példából látható:
Történeti-etimológiai szótárunk a „jár” ige kapcsán az indoklást mellőzve közli velünk:
Török származtatása téves.
/Második kötet, Budapest, 1970. 262. oldal/
A Nyelvtudományi Közleményekben viszont ezt olvassuk (közel négy oldalnyi elemzést, bizonyítást követően):
Az előadott hangtani és jelentéstani érvek alapján arra a következtetésre jutunk, hogy igénket még az uráli magyar őshazában egy török néptől kölcsönözhettük és hogy mai sok irányban kisugárzó jelentéstartalma, potenciálisan már az átvett jor- v. jorï- igetőben is benne volt.
/K. Palló Margit: Jár. LXVIII. kötet, Budapest, 1966. 436. oldal/
Tehát: török jor- v. jorï-.
Így már világos, hogyan is érti Dr. Honti a fenti kijelentését; valóban nem beszélhetünk „elhallgatásról”, hiszen szóba hozzák a török származtatást, legfeljebb ex cathedra tévesnek nyilvánítják annak ellenére, hogy helyes...
Megjegyzés: az ilyen „ott vannak egytől egyig”-féle, a véglegesség és tökéletesség látszatát keltő kijelentések helyett egyébként is indokolt volna némi tudósi alázat, hiszen a szótár - ezt szakemberünknek kellene a legjobban tudnia - finoman szólva sem az időtállóság mintapéldája.
Például az „ászok” szavunknál így szól a megfellebbezhetetlen igazság:
török eredeztetése téves
/Első kötet, Budapest, 1967. 188. oldal/
Két évvel később a Magyar Nyelvben az „ászok” és a török asqu 'valami felfüggesztésére szolgáló gerenda, rúd' elemmel összefüggésben már ez áll:
A magyar szó mind jelentéstanilag, mind hangtanilag kifogástalanul magyarázható a törökből.
/Vásáry István: Ászok. LXV. évf., Budapest, 466. oldal/
